The World Café

magic
Ezt az egyre népszerűbb módszert Magyarországon kétségkívül Ruzsa Ágota terjesztette, honosította és ezzel a hazai tapasztalatokkal a nemzetközi közösséget is gazdagította.
Ágota a módszer kitalálójának kollégája, szakmai munkatársa és szoros barátja azóta, hogy közösen 2 évet eltöltöttek az MIT egyetem Dialógus facilitálás módszertanát kigondoló és kidolgozó műhelyben.

Részlet Juanita Brown és David Isaacs, The Wolrd café könyvéből, melynekimages (18) kiadását a SoL Intézet végzi 2016-ban.

Kollektiv intelligencia-TWC bevezető

A kávézó-beszélgetések során a résztvevők gyakran jelenségek koherens mintázatát fedezik fel olyan területeken, amelyek első látásra csak az ötletek és nézőpontok kaotikus, rendezetlen önvezérelt cseréjének tűnnek. A hangsúly a közös figyelmen van – figyeljünk annak a bölcsességnek, vagy meglátásnak a megjelenésére, amelyhez egyénileg egyik csoporttag sem tudott volna eljutni. Ennek eléréséhez ösztönözzük a tagokat arra, hogy osszák meg egymással nézeteiket és figyeljenek arra, hogy ez milyen új kapcsolatokat jelenít meg az eddigi „köztes terekben”. Hagyjunk időt és lehetőséget a csendre és a reagálásokra! Kérjük meg a résztvevőket arra, hogy figyeljék meg, mi formálódik ki az asztal közepén. A kollektív figyelem ilyen speciális minőségeire koncentrálva nagyobb lehetőségünk lesz megtapasztalni azt, amit dán kollégánk, Finn Voldtofte így nevez: ”a varázslat ott középen”.

Svédországban például egy számos kockázatviselőt összefogó fórumon a házigazdák a kávézó-beszélgetés módszerét használták arra, hogy felderítsék a kutatás azon területeit, amelyek a jövőben befolyással lehetnek mind az információs/kommunikációs iparágra, mind a környezetre. A beszélgetés első körét azzal kezdték, hogy minden asztalhoz kiadtak egy „beszédkövet”. Sorban minden résztvevő magához vette a követ és a központi témához – „Hogyan járulhat hozzá az információtechnológia a fenntartható jövőhöz?” – kapcsolódva elmondta a legfontosabb meglátásait, gondolatait, vagy mélyreható kérdéseit.

Az ugyanannál az asztalnál ülő másik három résztvevő feladata az volt, hogy figyelmesen hallgassa társuk beszédét, és ha felfedeznek valamilyen kapcsolatot a beszédben elhangzottak között és a csoport közepén lévő nagy asztalterítőn szereplő dolgok között, akkor berajzolják azt. A második és harmadik körben a házigazda azt a feladatot adta ki a résztvevőknek, hogy együttesen, csoportként kutassák fel az általuk elmondottak mélyén rejlő feltételezéseket, alapelveket, és azokat is írják az asztalterítőre. Az utolsó kör végén a csoport összegyűjtötte a kollektív meglátásokat és az „aha-szerű” felfedezéseket, melyek azáltal álltak elő, hogy az egyes asztaloknál folyó beszélgetéseket összekapcsolták és az „egészet” érintő „össznépi” beszélgetést hoztak létre.

Ez a célzatos folyamat a mélyebben húzódó alapelvek és meglátások feltárására és összekapcsolására irányul. Segítségével a közösen megoldandó és mindenki által értékelt főkérdés – hogy hogyan járulhatnak hozzá a fenntartható jövőhöz – vonatkozásában, olyan esetben is létrejöhetett együttműködés, amikor a résztvevők más felállásokban esetleg egymással szembenállók.

Tegyük a csoport számára láthatóvá a kollektív tudást! Elérkeztünk ahhoz a felismeréshez, hogy ötleteink és néhány ábra felfirkantása a szalvétára, vagy a terítőre – azért, hogy a többiek is szó szerint „lássák a lényeget” – nélkülözhetetlen a tudás megteremtéséhez, az újítások létrehozásához. Ahogy Michael Schrage is írja könyvében (Shared Minds: The new technologies of collaboration / Random House, 1990.):”Az egyének fejében kavargó elképzeléseket, térképeket, észleleteket olyan formába kell önteni, amelyet mások elképzelései, térképei, észleletei tovább tudnak formálni, módosítani, vagy bővíteni…Ez a közös értelmezés közös teret igényel.”. Azáltal, hogy papírt és filceket biztosítunk a résztvevők számára, arra bátorítjuk őket, hogy használják ezt a „közös teret”, ahol tudnak építeni egymás elképzeléseire, együtt tovább tudják szőni gondolataikat, és el tudnak merülni a kollektív figyelemben.

Sok Kávézó alkalmaz „interaktív grafikus művészt”, aki nagy ábrákon vizuálisan összegzi a kulcs ötleteket és meglátásokat. Nancy Margulis, aki számos ilyen rendezvényen volt már házigazda, a következőket teszi hozzá: „Olyan, mintha lenne egy nagy asztalterítő a csoport közepén, és így valóban minden résztvevő láthatja, hogy mit alkottak közösen.”. Más módjai is vannak annak, hogy a kollektív tudást láthatóvá tegyük: „például tehetünk egy sétát a galériában” és így a résztvevők megtekinthetik az egyes asztalok alkotásait. Vagy kiadhatunk egy kávézó-újságot ott a helyszínen; vagy tarthatunk kis színházi előadásokat a csoportok „felfedezéseiről”. Mindezek a módszerek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy befogadják, és a későbbiekben építsenek az itt megjelenő mozzanatokra, felmerülő ötletekre. Emellett, ha kis „naplókat” készítünk a történtekről, akkor azt később a résztvevők felhasználhatják munkájukban, amikor szélesebb közönség elé tárják az eredményeket.

Ez az öt alapelv elég egyszerűnek hangzik, ám integrált gyakorlatként való alkalmazása kreativitást, körültekintést, művészi érzéket és figyelmet igényel. A házigazda kreativitásán múlhat, hogy egy érdekes beszélgetésben lesz részünk, vagy ahogy Tom Atlee hívja: a co-intelligencia működési varázsának megtapasztalásában.

 A beszélgetés, mint cselekvés

De ez az egész beszélgetés semmi más csak beszélgetés? És mi a helyzet a sürgős lépésekkel, cselekvésekkel, amelyekre a mai szervezetekben olyan nagy igény van? Azt találtuk, hogy a Világkávézó természeténél fogva azokat a megoldási utakat emeli ki, amelyekről többségünk úgy gondolja, hogy elvezethetnek bennünket a szervezeti és közösségi élet kívánt eredményeinek eléréséhez. Sok vezető még mindig ezt hajtogatja: „elég a szövegelésből, lássunk munkához” – mintha a beszéd és a munka két különböző dolog lenne. Humberto Maturana, egy úttörő evolúciókutató biológus, segített meglátnunk azt, hogy az emberek a nyelvben és a nyelven keresztül képesek együttes gondolkodásra és koordinálni cselekedeteiket. A beszélgetés valóban tényleges munka. A beszélgetések során az emberek feltárhatják, hogy ki miért felelős, és kire lehet számítani a következő lépések meghozatalánál. Azt tapasztaltuk, hogy amikor az emberek elérnek a fontos kérdéseket illető közös értelmezések, egyetértések bizonyos szintjére, meg akarják változtatni a dolgokat. Amikor a résztvevők visszatérnek a kávézó-beszélgetésekről, olyan járulékos cselekvési lehetőségeket is meglátnak, amelyekről korábban nem tudták, hogy léteznek. ——

 A Kávézó, mint metafora és a Hálózati működés egyik megjelenítője

A Kávézós rendezvények tagjai szerint a Világkávézó hatékony módszere a kollektív tanulásnak és a tudás kibontakoztatásának. Emellett azt is gondoljuk, hogy ez egy provokatív metafora, amely segíthet minket abban, hogy a szervezeti és társadalmi változásokat új fényben lássuk. Hogyan ösztönöz minket a Világkávézó másféle gondolkodásra az egész rendszerek érintő innovációkat és intézkedéseket illetően?

Tudjuk, hogy a kávézó-beszélgetések alapjául a közös kutatás és felfedezés egy lényegesen szélesebb körű természetes folyamata szolgál, amely független a kis kerek asztalkáktól és a piros kockás terítőktől. A beszélgetések központosított hálózatának egy kisebb körben történő megtapasztalásával a résztvevők felismerhetik, hogy hogyan alkalmazhatják ezt a stratégiai módszert egy olyan nagyobb rendszerben, mint amilyennek tagjai. Mi a helyzet, ha a beszélgetés ugyanolyan kulcsfontosságú eleme az üzleti folyamatnak, mint a marketing, a logisztika, vagy a termékfejlesztés? Mi a helyzet, ha már ez a kulcs folyamat – a szervezeti intelligencia forrása, amely lehetővé teszi, hogy az összes többi folyamat pozitív eredményeket produkáljon?

Képzeljük el például munkahelyünket, szervezetünket kávézóasztalok sorozataként, amint a dolgozók a szervezet működési területei között mozognak és számos más „asztallal” – fogyasztókéval, beszállítókéval, elosztókéval és más beszélgetőpartnerek asztalával – állnak összeköttetésben. Milyen változások jelentkeznének az Ön cselekvési lehetőségei körében, ha nem hagyományos hierarchikus rendszerként, hanem úgy tekintene munkahelyére, mint a beszélgetések és a tudásformálódás dinamikus, élő hálózatára? (lásd Amit látunk, meghatározza azt, mit teszünk).

Kollektiv intelligencia-TWC bevezető