Dialógus-D. Bohm

DIALÓGUS

dialogos_abraNévtelen-1-286x300S most álljon itt csak az a szerény javaslat, hogy az MIT, tanulószervezeti központjának szakmai munkáját jelentősen meghatározó, inspiráló David Bohm, Nobel díjas kvantum fizikus dialógus szemléletében miként különül el a vita és a dialógus szó mögött meghúzódó szemléleti, paradigmatikus különbség.

A discutio” ( dis+ quatere), azaz vita szó eredeti jelentése ” széttörni, kettétörni, szétzúzni; kép. ért.: megsemmisíteni, meghiúsítani”. A dialógus által közös megértést és tudatosságot fejleszthetünk ki.

A dialógus szó a görög ” dia logos “-ból ered, melyben a logos jelentése “az Ige, a szó”, azaz ” a szó jelentése, értelme “. A dia jelentése ” át, keresztül ” ( nem pedig ” pár-” mint a párbeszédben, mivel dialógus sok ember között is megtörténhet, sõt az egyénen belül is, ha a dialógus szellemében van jelen.)

Ez a szóeredeztetés egy olyan képet idéz fel bennünk, melyben a jelentés, értelem áramáról van szó, egymás között és önmagunkon keresztül az egész csoportot bevonva. S ebbõl az egész csoportot átjáró jelentésáramból új megértés, valami új és kreatív bomlik ki (emergencia ) Mikor a résztvevők közül mindenki érzékenyen észleli a jelenlevő legapróbb árnyalatokat is és nem csupán a saját fejében zajló történések kötik le, akkor egy közösen megformált jelentés és értelem jön létre. S ennek hatására válunk képessé a koherens együttes beszélgetésre és gondolkozásra. Ez a megosztott, közös értelem olyan “enyv” és “cement” lesz, ami összetartja az embercsoportokat és a társadalmat.

Ezzel szemben a diskusszió ” discutio” szó gyökere megegyezik a “percusszió” és ” concusszió” gyökerével és valójában azt jelenti, hogy ” összetörni, kettétörni, szétzúzni”. A diszkusszió a hangsúlyt az analízisre helyezi, amikor több vélemény képviseltetik egyszerre. A diszkussziónak nevezett folyamat gyakran nem komoly abban az értelemben, hogy sok mindent nem engedünk megvitatni, érinthetetlennek véljük őket és nem akarunk róluk beszélni sem. A vita inkább egy ping-pong meccsre emlékeztet, ahol a résztvevők elképzeléseiket ütögetik oda-vissza mindaddig, míg valamelyikük nem kerül ki győztesen.

A dialógusban senki nem törekszik pontokra, nem igyekszik nyerni és saját elképzelését érvényesíteni. Ehelyett inkább egy olyan közös résztvételhez hasonlíthatnám, melyben a játékosok nem egymás ellen játszanak, hanem egymással. A dialógusban mindenki győztes. Az ilyen csoportban rejlõ erõt a lézerhez lehetne hasonlítani. A hétköznapi fényt ” inkoherensnek” tekintjük annyiban, hogy minden irányba szétszóródik: a fényhullámok fáziskülönbségben vannak és így nem adódnak össze. De a lézer erőteljes sugara koherens, mivel mindannyian ugyanabba az irányba tartanak és így ez a sugár olyan dolgokra képes, melyet köznapi fénynyalábokkal nem tudnánk elvégezni.

A társdalom köznapi gondolkozása inkoherens- azaz minden irányba tartó és a gondolatok egymással konfliktusba kerülnek és egymást gyakran kioltják. Ha azonban az emberek képesek lennének olyan koherens gondolkozásra, mint amire a dia logos ad lehetoséget, akkor annak végtelen nagy ereje lenne. Ebben az esetben megvan a lehetosége egy olyan koherens emberi kommunikációnak, amely nem csupán a felismerhetõ szinteken az, hanem a hallgatólagos, néma szinten is, amirõl csak halvány sejtelmünk és megérzésünk van. S ez még az elõzõnél is fontosabb lenne.

” A hallgatólagos, néma ” gyakorlatilag arra utal, amit nem mondunk ki, ami nem írható le, pl. a biciklizéshez szükséges a hallgatólagos-tacit tudás. Ez maga a valós tudás, ami vagy koherens vagy nem. A gondolkozás valójában egy végtelenül kifinomult néma, hallgatólagos – tacit folyamat. Majdnem mindent ilyen tudás vezérlete alatt teszünk. A gondolat ebbõl a néma alapból lép elõ és minden alapvetõ változás a gondolat világában innét fog megtörténni. Ebbõl következik, hogy ha képesek vagyunk ezen a hallgatólagos színten kommunikálni egymással, akkor esetleg maga a gondolat fog megváltozni.

A hallgatólagos, néma folyamat mindig közös és mindenki által megosztott. Nem csupán az explicit kommunikáció és a testnyelv közös. Van még egy ennél is mélyebb hallgatólagos folyamat, amely mindannyiunkban közös. Az emberiség ennek tudatában volt évezredeken keresztül, mostanra azonban elveszítettük, mivel az emberi közösségek, társadalmak nagyon megnõttek. A feladat sürgetõ: újra meg kell találnunk ezt a kommunikációt ahhoz, hogy közös tudatosságban teremtsünk újat. Képessé kell válnunk a közös gondolkodásra ahhoz, hogy a szükséges teendõket intelligensen tudjuk elvégezni.

Azt a lényegi gondolatot szeretném hangsúlyozni, hogy a dia.lógus folyamat és a közös tudatosság kiútat jelenthet napjaink kollektiv problémáiból. Ha mindannyian képesek leszünk cselekvési impulzusaink és gondolati feltételezéseink “felfüggesztésére”, akkor mindannyian ugyanabba a tudatossági mezõbe, állapotba kerülünk. Igy a dialógus során a vélemények, védekezési mechanizmusok és az emberek közötti megosztottság, szeparáció gondja eltûnik, minek hatására hirtelen egy társi, baráti érzés lép elõtérbe és résztvétel és közös megosztás lesz a jellemzõ. Ekkorra mindannyian ugyanabban a közös tudatosságban részesülünk.

A csoport résztvevõi azonban nagyon is különbözõ érdekekkel és feltételezésekkel érkeznek. Méghozzá alapvetõ feltételezésekkel, mint pl. amik az élet értelmére vonatkoznak, vagy saját egyéni érdekeket szolgálnak, vagy épp a hazáét vagy esetleg a vallási érdekeket és mindazt, amit valóban fontosnak tartanak.Hívhatjuk a feltételezéseket véleményeknek is. A vélemény szót számos értelemben szoktuk használni. Mikor az orvos a tények ismeretében meghozza a lehetõ legjobb feltételezését, akkor azt gyakran hívjuk ” véleménynek “. S ilyenkor azt is mondhatja: ” Rendben. Nem vagyok benne teljesen biztos. Kérjünk hát egy másik véleményt is. ” S ekkor a jó orvos nem reagál védekezõen saját feltételezését megóvandó. Ha ez a második vélemény különbözik a sajátjától, akkor az orvos nem ugorhat fel felháborodott hangon szólva: ” De hát hogy képzeli! Hogy mondhat ilyent!?” Igy ez az orvosi vélemény racionálisnak minõsíthetõ, mert nem védelmezi érzelmi reakciótól fûtve.

A véleményeket gyakran ” igazságoknak ” véljük és éljük meg, olyan feltételezéseknek, melyekkel azonosulunk és így megvédjük õket. De amíg mereven ragaszkodunk hozzájuk, védekezõ alapállásba kerülünk és a ” Nekem kell igazam legyen. ” szellemében vagyunk jelen, addig intelligenciánk nagyon behatárolt, mivel az intelligencia egyik alapfeltétele épp az, hogy a feltételezéseinket ne akarjuk megvédeni. A feltételezés és a vélemény helyes alapszerkezete az, hogy nyitott a tévedés lehetõségére.

…………….

Szerintem is ebben rejlik a dialógus részbeni lényege: hogy az emberek felismerjék egymás gondolatait anélkül, hogy feltétlenül valamilyen konkluziót akarnának levonni belõle, azaz ítéletet alkotnának róla. A felbukkant gondolatokat, kérdéseket a dialógusban mérlegelnünk kell, eltűnődni rajtuk és mögéjük érezni. Általa egyre jobban megbarátkozunk magával a gondolkozási folyamattal. Nem szükséges mindenki egyetértése.

A gondolkozásunk, tudatosságunk megosztása egymással sokkal fontosabb mint maga a vélemények tartalma. Eközben esetleg még arra is rádöbbenhetünk, hogy a válasz különben sem a véleményekben rejlik, hanem teljesen máshol. Az igazság nem véleményekbõl fakad: valami egészen másból bomlik ki, ami lehet, hogy épp ez a sokkal szabadabb mozgású hallgatólagos, néma elme, vagy gondolkozási folyamat.

………………..

Lehet, hogy a világ problémáira nincs is kész politikai ” válasz “. A lényeg nem is a ” válaszban ” van, – hasonlóan a dialógushoz, ahol a lényeg nem a vélemény – hanem az elme merevségének oldódása, megnyílása és minden vélemény/ ” válasz ” megvizsgálása.

Mikor az ember jelentõs létszámban van együtt, kollektiv, közösségi dimenziója kvalitativ jelentõségû új vonássá válik: jelentõs hatóerõvel bír a lehetõségek és az aktualítások szintjén egyaránt. A dialógusban arra figyelünk, hogy miképp lehet ezt koherenciába és rendbe foglalni. Az alapvetõ kérdés az, hogy ” Látja-e az ilyen folyamat szükségességét?”

Ez a kulcskérdés. S ha már látja ennek elengedhetetlen szükségét, akkor kénytelen valamit tenni is.

Professzor David Bohm egy neves, az akadémiai körökben nemzetközileg elismert- Nobel díjas – elméleti fizikus, aki emellett már hosszú ideje a ” tradicionális ” tudomány körein túlmutató törekvések egyik jeles kezdeményezôje. A gondolat és a tudatosság kapcsolata, annak hatása az egyénre és a társadalomra egyike ezen törekvéseknek és David Bohm véleménye szerint kritikus jelentôségû e témában a pontosabb megértés ahhoz, hogy életben maradhassunk és értelmes, jelentéssel teli életet élhessünk.
A teljes könyv megrendelhető: www.dialogos.hu